8.rész: Kétely

 Sziasztok! Ne haragudjatok, amiért ilyen későn hoztam ezt a részt, mostanában alig volt időm az írásra..... De ezentúl időben hozni fogom a részeket, azt garantálom! :)) XXX: Lexi


Dátum: 09.08.              21:31 

Kedves naplóm!
 Tegnap délután elindultam, hogy megkeressem a pincét, ahol Elena és Bonnie raboskodtak. Gyalog mentem. Ma is rossz volt az idő, az eget felhők takarták, de valamivel melegebb volt,  mint Hétfőn. Lassan lépkedtem a járda szélén, miközben szemügyre vettem a házakat. Picit kótyagos voltam, de ezt annak a számlájára írtam, hogy nemrég ébredtem fel. A járda lekanyarodott. Megláttam az erdőt és a Salvatore-házat. Eszembe jutott, hogy ott hagytam néhány cuccomat. Így hát a ház felé vettem az irányt. (Gondoltam amúgy is szeretnének segíteni a "kutatásban") Ahogy közeledtem a ház felé egyre furcsábban éreztem magam. Nem értettem ezt az egészet. "Ha Klaus adott a véréből akkor már jobban kéne lennem."-gondoltam.
 Mire a bejárathoz értem már alig álltam a lábamon. Zihálni kezdtem, mintha futottam volna. Olyan érzés volt, mintha influenzás lennék. De nem voltam az. Mielőtt megnyomtam volna a csengőt, már ki is nyílt. Stefan megfogta a karom, mielőtt elestem volna. Bevonszolt a nappaliba és leültetett egy fotelba.
  - Te megőrültél? Mit csinálsz itt ilyen állapotban?!-aggodalmaskodott.
  - Azt hittem, hogy "meggyógyultam"... és Elenáékat is ki kell szabadítani a pincéből...
  - Milyen pincéből?-ráncolta a szemöldökét.
  -Hát... izé... ahova az a farkas vitte őket tegnap este. Már mondani akartam csak nem tudtam... Szóval, akkor jössz velem vagy nem?- álltam fel. Megbántam, mert megint szédelegni kezdtem. 
  -Nem mész te sehova, amíg ki nem ürül a szervezetedből a méreg! Annak a... hibrid-nek a vére lehet, hogy megmentett téged a haláltól, de attól még így is veszélyes lehet! Fogd fel úgy, hogy beteg vagy és ezért ágyban kell maradnod.
  -De... -akadékoskodtam.
  -Nincs de! Maradj itt, amíg vissza nem jövök Bonniékkal... akárhol is vannak... -dobott egy zacskó vért a kezembe.
  -Most mondtam, hogy abban a pincében!...
  -Jó, jó... elhiszem. -mondta, miközben felkapta magára a dzseki-jét. A hanglejtésében volt valami furcsa... úgy beszélt velem, mintha nem hinné el, amit mondok, és mindezt csak azért mondaná, hogy engem megnyugtasson. Nem tetszett ez a hangnem... engem ne vegyenek hülyére! Mielőtt megvédhettem volna magam, már be is csapódott mögötte a bejárati ajtó.
 Megpróbáltam elfoglalni magam, de az kb. csak 10 percig tartott. Elhatároztam, hogy "csakazértis" alapon megkeresem Bonniékat... Nemsokára azon kaptam magam, hogy a pince bajárata előtt állok... egyáltalán nem emlékeztem rá, hogyan jutottam oda. Lassan , bizonytalanul közelebb léptem a régi, enyhén dohos szagú faajtóhoz.
  -... HAHÓÓÓ... ITT VAGYTOK?-kiabáltam.
  -Te vagy az Caroline.-Elena hangja bizonytalanságról árulkodott.
  -Ó... hát itt vagytok?-lélegeztem fel.- Már azt hittem, hogy ezt is csak hallucináltam..
  -Ezt hogy érted?-érdeklődött Bonnie.
  -Semmi, semmi... Keresek valamit, amivel felfeszíthetem a bejáratot...
 Nemsokára Elena és Bonnie kilépett az erdő nedves füvére. Nagyon nyúzottnak és koszosnak tűntek...
   -Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de olyan érzésem van, mintha valaki  figyelne...- nyöszörögte Bonnie alátámasztva a gyanúm, hogy tényleg figyel minket valaki, és nem vagyok paranoiás.
  -Biztos vagy benne?- nézett körül Elena félénken.  Aztán a testtartása megmerevedett. Mintha sokkot kapott volna... csak úgy sütött belőle a feszültség. Követtem a pillantását, aztán én is megláttam. Egy fa takarásában egy férfi állt... az a férfi , akit a bárban láttunk még 1-jén...
  -Bonnie, fuss!-kiáltotta Elena.
 Rohanni kezdtünk. Én próbáltam lassabban futni, de a barátnőim még így is lemaradtak kissé. Hátranéztem, hogy megbizonyosodjak, nem esett semmi bajuk... nem figyeltem oda, és valakinek nekiütköztem. Olyan hangos sikoly tört ki belőlem, hogy még én is meglepődtem.
  -Miért rohangásztok össze-vissza?-érdeklődött Stefan. Megkönnyebbülten lélegeztünk fel. Bonnie ahogy mellénk ért lelassította a lépteit, de Elena az utolsó erejét összeszedve "lerohanta" a barátját, és szájon csókolta...
 -Khm....-köszörültük meg a torkunkat Bonnie-val. Elena arca lángolt, ahogy ellépett Stefan-tól.
 -Látod Stefan? Mondtam, hogy a pincében voltak! -néztem rá diadalittasan.

... 

  -Szóval ez a Klaus... félig vámpír, félig vérfarkas?-kérdezte Elena. A Salvatore-ház étkezőjében ültünk, és ő éppen melegszendvicset evett.  

  -Igen... de bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha.. -válaszoltam, miközben a fülem mögé tűrtem az egyik nedves hajtincsemet. Elena és én megfürödtünk és hajat mostunk amikor megjöttünk. Bonnie addig a melegszendvicsekkel vesződött, mondván: "Olyan éhes vagyok... menjetek csak fel zuhanyozni, addig én csinálok valamit enni..." Elég furcsa volt, de inkább ráhagytuk, hadd csinálja. Most éppen a fürdőben volt. 

  -Szerintem veszélyes lehet... -vágott bele a mondatomba Stefan. -Nem kizárt, hogy éppen róla vagy a családjáról szólt Bonnie jóslata.... 

  -De akkor miért segített volna Caroline-on?-tette fel Elena az ésszerű kérdést. 

  -Nem tudom...- felelte Stefan elgondolkodva. 

 Elmélkedésünkből egy ajtó csapódása riasztott fel. 

  -Csakhogy hazataláltál!-kiabált ki a folyosóra Stefan. 

  -Dolgom volt... -lépett az étkezőbe Damon.-Á... végre megvagytok!- vigyorgott Elenára Damon, miközben a hűtőhöz sétált, hogy kivegyen egy tasak vért. A tekintete lassan végigpásztázta a helyiséget. 

  -Neked is szia!- fordult utána Elena.  

  -Hát a kis boszit meg hol hagytátok?-érdeklődött Damon. 

  -Bonnie fent van a fürdőben... Miért kérdezted?- fordultam én is utána. 

 -Csak úgy..- villantott ránk egy féloldalas mosolyt, majd felbaktatott az emeletre. Mindhárman érdeklődve néztünk utána. 

 -Na jó...- sóhajtott Elena. -Szerintem én hazamegyek. 

 -Hazaviszlek.-állt fel Stefan is. -Téged is elvigyelek Caroline? 

 -Nem, köszi, nekem még van egy kis dolgom... -mutattam a vizes fejemre.-Elena, hol hagytad a hajszárítód?

 -Azt hiszem a vendégszobában... de nem biztos, majd nézd meg... -ölelt át a barátnőm. 

 -Jó... Sziasztok! 

 -Helló!- köszöntek, és már el is húzták a csíkot... 

 Az emeleti vendégszobában nem találtam a hajszárítót.... "Lehet, hogy a fürdőben hagyta"-gondoltam. 

Már a folyosón hallottam a furcsa hangokat, amik a fürdő felől jöttek... "Olyan, mintha..."-de inkább nem fejeztem be a gondolatot. 

 Benyitottam a helyiségbe és beléptem.... Amit odabent láttam, attól leesett az állam. 

Damon a fürdő közepén állt, szorosan a törülközőbe burkolózott Bonnie-t ölelve. A barátnőm a nyaka köré fonta a karját, és a kézfejével a hajába túrt... Úgy csókolóztak, mintha teljesen kizárták volna a külvilágot.... Annyira ledöbbentem, hogy meg sem bírtam szólalni, csak erőtlenül nyögtem egy "Bocsi"-félét, és kihátráltam. Eléggé zavarban voltak, de azért valahogy sikerült elmagyarázniuk mindent: Még nyár közepe felé jöttek össze, de ezt az egészet titokban akarták tartani, mert féltek, hogy mi, többiek mit fogunk szólni hozzá... Bonnie arra kért, hogy Stefanék-nak ne mondjam el... ez had legyen az ő dolguk.
 Apropó: mondtam már, hogy aranyosak együtt? De azért még mindig nem bírom ezt feldolgozni: Bonnie és Damon?! Damon és Bonnie?!....
 Ma már kissé unalmasabban telt a nap: sokat kellett tanulnom a dolgozatokra, amik a vihar miatt elmaradtak... Holnap már újra lesz tanítás.
 Hiába próbáltam a lehető legtöbbet magamba szívni az anyagból, a gondolataim minduntalan elkalandoztak.... A suliban mindenesetre beszélnem kéne Klaussal.... de félek.... félek, hogy azt a csókot csak hallucináltam, és nem akarom magam leégetni előtte... meghát még meg sem köszöntem, hogy megmentette az életemet. Egy szó,mint száz:: inkább lefekszem! Nagyon kifáradtam, és félek, hogy beleőrülök, ha tovább agyalok.