2013. július 3., szerda

9.rész: Rebekah

Dátum:09.09.          23:24 perc 

Kedves Naplóm! 

 A mai napot szerintem soha életemben nem fogom tudni kiverni a fejemből! Ha összegezzük mindazt, ami az utóbbi napokban történt velem, akkor simán írhatnék egy regényt "Félelmetes és mozgalmas vámpír-életem"címen... 
 Ma reggel, amikor megszólalt az ébresztőm, már az ágyból sem akartam felkelni... mintha előre tudtam volna, hogy mi fog velem ma történni... illetve nem is csak velem, de ezt majd később.  Szóval, addig "győzködtem" magam, hogy keljek már fel, hogy már csak 5 percem maradt Bonnie-ék érkezéséig... (tegnap felajánlotta, hogy az apukájával elvisznek kocsival). Mivel késésben voltam, csak felrángattam magamra valami göncöt, gyorsan sminkeltem (ezt azért mégsem hagyhattam ki), aztán felkaptam a táskámat, és már rohantam is le a lépcsőn. 
 Már csak pár perc volt becsengetésig, amikor Bonnie-val kiugrottunk a kocsiból. Már mindenki a termében volt, egy lélek sem volt a folyosón. Intettem a barátnőmnek, hogy én előre megyek az én osztályomba, aztán már száguldottam is a folyosón. Alig tudtam lefékezni a tanterem ajtaja előtt... majdnem nekimentem! 
 Sajnos Mr. Evans, a matek-tanárunk már bent volt az osztályban(a folyosóról hallottam) ... ha dolgozatot írat rendszerint előbb megjelenik, mint kellene. Nagy levegőt vettem, kopogtattam az ajtón, majd kelletlenül beléptem. A többiek már mind a helyükön ültek, a tanár pedig éppen a tesztlapokat osztotta ki. Azt reméltem, hogy nem vesz észre és a helyemre osonhatok, de úgy látszik ma peches napom van...  
  -Miss Forbes!-szólított meg oda sem nézve amikor a helyemre indultam.- Ez az első és utolsó eset, hogy figyelmeztetem: Ha még egyszer késik, vagy bármilyen módon szabályt szeg, annak elzárás lesz a vége! 
  -E-elnézést kérek!-dadogtam, amikor a helyemre somfordáltam. Klaus, aki a mellettem lévő padban ül, egy százwattos féloldalas mosollyal "üdvözölt".  Kicsit elpirulhattam... kicsit... 
  -Mindenkinek van lapja?-kérdezte Mr. Evans meg sem várva a választ.-Rendben. Akkor kezdhetitek! Mindenkinek 45 perc áll a rendelkezésére! Óra indul! 
 Az agyam csakúgy kattogott, miközben a tollamat rágtam. Egyszercsak "minden mindegy" alapon észrevétlenül előhalásztam egy kis cetlit a táskámból és írni kezdtem:  
 
Miközben írogattunk, igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy az írásom az övéhez képest macskakaparás... De sajnos egyvalamiről megfeledkeztem: arról, hogy még a tanár is a teremben volt, és hogy nem mellesleg éppen dolgozatot írtunk. 
  -Miss Forbes!- hangzott fel Mr. Evans érdes hangja a fejem felett. -Volna szíves megosztani velünk, hogy milyen jogon puskázik az órámon?! -kiabált. A feje egész szép lila színt öltött... 
  -De... én nem.. 
  -Azonnal menjen az igazgatóhoz! -vágott a mondatomba.- azt hiszem beszélnem kéne az édesanyjával... először elkésik, aztán pofátlanul csal a dolgozat írása közben!- ordítozta, miközben egy nagy 1-est firkantott a lapomra. 
 Miközben a tanár visszament az asztalához, én kelletlenül pakoltam be a tolltartómat a táskámba. A teremben izgatott sutyorgás vette kezdetét. Nem akartam hallani, mit hordanak össze rólam, de sajnos nem tudtam mit tenni... ez a vámpírság egyik "átka". 
  -Láttad mit csinált?- hajolt oda a barátnőjéhez Jessica, a világ egyik legidegesítőbb plázacicája. -Totál látszik rajta, hogy tetszik neki az új srác... szánalmas -vetett felém egy cseppet sem barátságos pillantást. 
  -De hát neked is tetszik nem?- ráncolta a homlokát Jessica cseppet sem okos barátnője. "Tiszta sor: Jessica féltékeny... "- mosolyogtam magamban. Klaus is hallhatta ezt a kis eszmecserét, mert alig bírta visszatartani a nevetését. 
 ... 
 Már vagy 25 perce ültem az igazgatói irodában, a cseppet sem kedves Miss Jones-al. (Az öreglány meglehetősen savanyú képet szokott vágni... nem csodálom, hogy soha nem ment férjhez...) Aztán eszembe jutott valami.... "talán megnézhetném... miért is ne?"-gondoltam.
  -Khm... Miss Jones?-szólítottam meg. Erre ő egy mordulással jelezte, hogy figyel.-Megtenne nekem egy kis szívességet?-közben odaléptem az asztalához. 
  -Hm?!-nézett fel érdeklődve. A szememmel fogva tartottam a tekintetét... 
  -Lenne olyan szíves, és kikeresné nekem egy bizonyos személynek az adatait?... Történetesen Klaus Mikaelson-ról van szó... -kértem nyájas hangon. Az igézés tökéletesen sikerült, ugyanis a titkárnő lassan bólinott, majd kikereste Klaus "adatait". 
  -Megvan! -pillantott fel mosolyogva a számítógépe mögül. Még sosem láttam mosolyogni... enyhén "abszurd" volt őt így látni... Oda oldalaztam a háta mögé, hogy jobban lássam a képernyőt... a látvány enyhén ledöbbentett. 
  -Tessék... itt van hol született, hogy mikor, hol lakot ezelőtt... -mutogatott az egérrel az...  ÜRES dokumentumon. Valószínű, hogy  Klaus befolyásolta,hogy azt lássa ami valójában nincs is ott....Ebben a pillanatban megszólalt az óra végét jelző csengő. Gyorsan elintéztem, hogy a titkárnő ne emlékezzen rám.És kihátráltam az irodából. Ahogy kiértem az ajtón  beleütköztem valakibe. Megfordultam és Klaus-al találtam szembe magam. A lélegzetem is elakadt, ahogy a szemébe néztem.
  -Szia!- köszönt.
  - Öööö... Szia!-hebegtem, miközben a járólapot fixíroztam. 
  -Mit szerettél volna mondani ?-kérdezte egészen közel hozzám. A gyomrom görcsbe rándult a közelségétől. 
  -Hát... izé... -egy kicsit  távolabb kellett lépjek tőle, hogy egyáltalán megbírjak szólalni. -Szóval... még meg sem köszöntem, hogy megmentetted az életemet.. 
  -Ha csak erről van szó, akkor szívesen. -mosolygott Klaus.- De most mennem kell... várnak rám.- váltott a hangja furcsán goromba hangszínre. Mielőtt reagálhattam volna, fogta magát, és otthagyott!  
  -Jó.. szia!- mormogtam magamban, miközben ő odasétált ahhoz a lányhoz, akit a telefonja kijelzőjén is láttam. Ekkor valami furcsa dolog történt: néztem, ahogy egymás mellett sétálva távolodnak tőlem és beszélgetnek... aztán, amikor befordultak egy másik folyosóra, a szőke lány hátranézett a válla fölött, és gyilkos pillantást vetett rám. Nem vagyok egy félős típus, de ebbe beleborzongtam. 
 Ebédszünetben beszámoltam Elenának Stefannak és Bonnie-nak az üres dokumentum-ról. 
  -Sajnálom Caroline, de... -kezdte Elena. 
  -De mi?- ráncoltam a szemöldököm. 
  -Minden jel arra mutat, hogy Bonnie jóslata Klaus-ról szól. -fejezte be Stefan Elena gondolatmenetét.   
  -De hát én azt mondtam, hogy többen jönnek, nem? -értetlenkedett Bonnie. 
  -Éppenséggel Klaus  vihar napján ment el valakiért a reptérre... most is itt van vele az iskolában-mutattam az udvar másik végébe. A szőke lány, mintha csak meghallotta volna, hogy róla beszélek odakapta a fejét... 
  -Tudjátok mit?- szólt Elena. -Van egy ötletem! mi lenne, ha Caroline "kémkedne" utána?... Mondjuk elhívhatná valahova, hogy minél többet tudjon meg róla... 
  -Szerintem ez jó ötlet! -bólogatott Bonnie. 
  -Normális esetben nem mennék bele, de mivel nincs más választásunk... legyen! -mondta Stefan is. Úgy beszéltek rólam, mintha ott sem lettem volna... 
  -Várjatok! Egy pillanat! Miért pont én kémkedjek utána?- szóltam közbe, mire a többiek úgy néztek rám, mintha valami nyilvánvaló okot nem vettem volna észre. 
... 
 Utolsó óra után odaléptem a szekrényeknél várakozó Elená-hoz és Bonnie-hoz. 
  -Sziasztok!-mondtam. 
  -Szia.... Figyi, én nem tudok most ott lenni az edzésen, mert apu el akar vinni valahová....-nézett rám  Bonnie. 
  -Sajnos most nem mehetsz.... válogatás van a szurkolócsapatban, mert sokan elballagtak, és így csak alig vagyunk páran. -válaszolt Elena. 
  -Oké, tudod mit? Ez az első és utolsó eset, hogy lógsz az edzésről! -vágtam közbe. 
  -Köszi... jó, hát akkor sziasztok!- ölelt meg minket.- De, ha végeztetek, akkor hívjatok!... Hazafuvarozlak titeket!  
  -Oké, meglesz!- intettem neki. 
 Miután átöltöztünk, és bemelegítettünk, megkértem azokat, akik a válogatásra jelentkeztek, hogy mutassák meg, mit tudnak. (Én vagyok a csapat kapitánya) Egy idő után a tesi tanár is csatlakozott hozzánk. kb 6 lány volt, aki tudott is valamit, a többiek nem is vették olyan komolyan. Már éppen mondtam volna, hogy "köszönjük, hogy eljöttetek, akkor azokkal, akiket felvettünk, hétfőn pontban itt 14:30-kor találkozunk!" ,amikor megérkezett a szőke csaj, aki egész nap Klaus-on csüngött. 
  -Jó napot! -nyújtott kezet Miss Manson-nak a lányok tesi-tanárjának. - A nevem Rebekah, és szeretnék a csapat tagja lenni. 
  -Akkor mutasd meg, hogy mit tudsz! -szóltam közbe ingerülten. (Nem tehetek róla, hogy Rebekah nekem alapból ellenszenves... de mint kiderült ez az érzés kölcsönös... sőt.)
 Nagy "bánatomra" Rebekah őstehetségnek bizonyult. 
  -Na?... -lihegett, miután csinált egy dupla szaltót.
  -Gratulálok!- nyújtotta neki a kezét Miss Manson.- Benne van a csapatban!- mosolygott. -Persze, csak ha Caroline-nak sincs ellene kifogása. -nézett rám. 
  -Nem... nincs.-adtam be a derekam.- Nos... akkor köszi, hogy eljöttetek, azokkal, akiket felvettünk, hétfőn pontban itt 14:30-kor találkozunk!  
 Már éppen elindultam az öltöző felé, amikor valaki hirtelen megragadta a karom. Visszafordultam,... és Rebekah-val néztem farkasszemet.  
  -Igen?... Mit akarsz?-kérdeztem. Közben intettem a fejemmel Elenának, aki rám várt, hogy nyugodtan mehet. 
  -Csak annyit, hogy szállj le róla!-nézett rám fenyegetően. 
  -Kiről?! -értetlenkedtem. 
  -Te azt nagyon is jól tudod!-továbbra sem szándékozott elengedni a karom. 
  -Áhh... szóval Klaus-ról beszélsz!- rántottam ki a kezem a karmai szorításából. 
  -Ne tegyél úgy, mintha csak most jöttél volna le a falvédőről! Nagyon veszélyes játékot űzöl kislány! 
  -Ezek szerint félnem kéne tőled? Ne erőltesd magad, engem nem félemlíthet meg egy hülye kis csitri! 
  -Mit mondtál? -ragadta meg újra a karom. 
  -Jól hallottad! -kezdtem megint rángatni a kezemet. Ezúttal nem engedett. 
  -Én a helyedben igenis félnék! Még nem tudod, hogy mire vagyok képes! -húzta kaján vigyorra a száját. 
  -Rendben. Majd meglátjuk, hogy ki nevet a végén.-rántottam ki a kezem újra a szorításából. A karom egy kicsit véraláfutásos lett..... Főleg ott, ahol az ujján a gyűrű volt.  
  -Majd meglátjuk!-Vetett rám egy utolsó, vérfagyasztó pillantást, majd elcsörtetett.  
 Alig bírtam elhinni, hogy megfenyegetett... reméltem, hogy csak képzelődök, de a véraláfutásos végtagom nem erről árulkodik.  

   
      

3 megjegyzés:

  1. Szia Lexi <3
    Újabb remek fejezet :D
    Caroline-n nagyon sokat nevettem, akkor is, ha a napja nem volt éppenséggel a legjobbnak mondható. Főleg, akkor, amikor sietett és mégis gyorsan kisminkelte magát. Ez annyira rá vall :) Sajnáltam, hogy 1-est kapott, viszont a Klausszal való beszélgetése aranyos volt. Kíváncsi vagyok, hogy fog e kémkedni Klaus után vagy sem. Rebekah aztán nem titkolja az ellenszenvét, de tőle nem is igazán lehet más várni. Remélem azért nem fogja bántani Caroline-t.
    Siess a frissel, mert már most alig várom :D
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. szia :D nagyon szép a blogod és a töri is nagyon ott van!!!♥,feliratkoztam:D nézz be te is hozzám http://dark-forces-the-new-life.blogspot.sk/ kérlek olvad el a törim és a tetszik komizz! ♥ köszönöm :D +KÖVÍÍÍ RÉSZT GYORSAN!!! :D

    VálaszTörlés
  3. Jó lett :D Mint mindig :D Csak egy kérés siess :DD <3

    VálaszTörlés